Hitel, hitelek, gyors kölcsönök

  • Betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • Betűméret csökkentése

Hitel, hitelek, gyors kölcsönök

hitelezési alapelvek, fogalomtár !

Email Nyomtat

Hitelezési kisokos

Adós:
Az a természetes személy, akivel a pénzintézet a kölcsönszerződést megköti. Az Adósnak a pénzintézet – a megkötött szerződés alapján – meghatározott pénzösszeget a rendelkezésére bocsát. Az Adós ezen kölcsön összegét és annak járulékait a kölcsönszerződés szerint köteles visszafizetni a pénzintézetnek.

Adóstárs:
Az a természetes személy, aki a kölcsön és járulékainak visszafizetéséért egyetemlegesen felelős az Adóssal, azaz amennyiben az Adós a pénzintézet felé nem tudja teljesíteni a hitel törlesztését, úgy a pénzintézet azt automatikusan az Adóstárstól követeli.

Annuitásos kölcsön:
Az annuitásos törlesztési mód jelentése, hogy a kölcsön havi egyenlő, a futamidő hosszától függő számú és összegű részletekben fizetendő vissza. A részletek tartalmazzák a mindenkori időarányos tőketörlesztést és a kamatot is.

Albetétesítés:
Az a földhivatali eljárás, amelynek során a társasház felépítését követően az egyes társasházi lakások a társasház törzsszámához igazodó sorszám szerinti "alszámot" kapnak.

Árfolyam kockázat:
Devizaalapú kölcsön esetében az adott deviza forintban kifejezett árfolyamának változása módosíthatja a törlesztő részletek nagyságát, ezért az Adós havi törlesztő részlete az aktuális árfolyamnak megfelelően változhat (csökkenhet vagy növekedhet is). Amennyiben a forint árfolyama gyengül az adott devizához képest, ez növeli a forintban visszafizetendő törlesztő részlet nagyságát.

BAR-lista:
Mai elnevezése KHR lista, azaz a Központi Hitelinformációs Rendszer által nyilvántartott lista, amely az Adós hitelmúltjával kapcsolatos negatív adatokat tartalmaz.
A minimálbér összegét meghaladó legalább 90 napja folyamatosan fennálló tartozással rendelkező Adósok kerülnek fel erre a listára.
A késedelem visszafizetése után az Adós státusza aktívról passzívra vált, de még 5 évig szereplője a listának.

„Budget Fix” törlesztési opció:
A „budget fix” azt jelenti, hogy az Adós törlesztő részletei forintban lesznek meghatározva és a mértéke nem változik, minden hónapban ugyanannyit kell törlesztenie. Az árfolyamváltozások miatt a fennálló tőketartozás felülvizsgálata az UCB Ingatlanhitel Zrt. által meghirdetett elszámolási árfolyam alapján 6 havonta történik. A törlesztő árfolyamok és az elszámoló árfolyam miatt képződött különbözetről az UCB Ingatlanhitel Zrt. 6 havonta kimutatást készít. Abban az esetben, ha a különbözetek egyenlege pozitív, akkor az az Adós tőketartozásából levonásra kerül, amennyiben pedig negatív, úgy a tőketartozásához hozzászámolódik. Mivel a törlesztő részlet fix, a tőketartozás csökkenése vagy emelkedése futamidő módosulást eredményezhet, így ezáltal az Adósnak növekedhet vagy csökkenhet a kölcsönének futamideje. Ugyanez igaz kamatváltozás esetére is, azaz a kamatváltozás miatt nem a törlesztő részlet fog változni, hanem a kölcsön futamideje.

Deviza:
A készpénzt helyettesítő fizetőeszköz, valamely külföldi ország pénznemében kifejezve. Euro, Chf stb hitel esetén

Devizabelföldi:
Az a természetes személy, akinek érvényes (magyar) személyazonosító igazolványa van, illetve azzal rendelkezhet.

Deviza alapú kölcsön:
A kölcsön nyilvántartásának devizaneme a forinttól eltérő deviza is lehet (pl. svájci frank). A deviza alapú hitelek esetében csak a kölcsön nyilvántartása történik forinttól eltérő devizában, a kölcsön folyósítása és törlesztése a Kondíciós lista szerinti vonatkozó árfolyamon mindenkor átszámítva, forintban történik.

Dologi adós:
A jelzáloghitel azon résztvevője, aki kizárólag az ingatlanával felel az Adós által igényelt kölcsön visszafizetése iránt, vagyis akinek az ingatlanán jelzálogjogot jegyeznek be.

Elidegenítési és terhelési tilalom:
Kölcsönfelvétel esetén jegyezteti be a pénzintézet a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan tulajdoni lapjára, lakásvásárlási célú kölcsönök esetén.

Előtörlesztés:
A felvett kölcsön összegének teljes, vagy részleges összegű visszafizetése. A legtöbb pénzintézet díjat számol fel az előtörlesztés után!

Értékbecslés:
Az ingatlan valós piaci, illetve különböző időszakon belül értékesíthető értékének szakértő általi megállapítása.

Futamidő:
Az a kölcsönszerződésben rögzített időtartam, ami a kölcsön folyósításától a kölcsön végső visszafizetésének határidejéül megjelölt időpontig (a kölcsön lejáratáig) tart.

Használati megosztás:
Osztatlan közös tulajdonjogú, azaz a földhivatalnál egy helyrajzi számon szereplő, de használatában és tulajdoni viszonyában megosztott lakóingatlan esetén elkészítendő megállapodás, amely az ingatlan részeinek pontos használati viszonyairól szól.
Minden esetben ügyvéd által ellenjegyzett forma szükséges.

Haszonélvezeti jog:
Jogosultja a valaki más tulajdonában lévő ingatlant a jog fennállásáig használhatja. Ha a fedezeti ingatlanon ilyen jog szerepel, kölcsön igénylése esetén a haszonélvezeti jog jogosultja adóstársként bevonandó a kölcsönügyletbe

Hirdetmény:
A pénzügyi intézmények az ügyfeleik számára elérhető szolgáltatások (hitel, számlavezetés) aktuális díjairól és egyéb rendelkezéseiről a változtatásoknak megfelelően folyamatosan frissülő hirdetményben adnak tájékoztatást, amelyet nyomtatott, illetve elektronikus formában egyaránt meg kell jeleníteni.

Hitelbírálat:
A kölcsön igénylése után elindított folyamat, amelyben a pénzintézet elemzi a kölcsön kihelyezésének kockázatát, a fedezetek, személyi feltételek meglétét, majd pozitív illetve negatív döntést is hozhat, a bankok a hitel folyósítása előtt a hitelbírálati jogot fentartják.

Hitelbiztosítéki érték:
Valamely ingatlannak ingatlanszakértő által, óvatos becslés alapján meghatározott értéke, amely a forgalmi értékből kerül levezetésre (általában az ingatlan forgalmi értékének körülbelül 70-90 százaléka, de ennél lehet több és kevesebb is).

Hiteles tulajdoni lap:
A földhivatal által kiadott, vagy közjegyző által hitelesített tulajdoni lap.

Hiteles tulajdonilap-másolat és szemle:
A földhivatal által kiadott tanúsítvány, amely tartalmazza az adott ingatlan nyilvántartott adatait, az ingatlanra vonatkozóan bejegyzett jogokat és tényeket (a szemle a mindenkor fennálló adatokat, a másolat a már törölt adatokat is tartalmazza). A kölcsön folyósításának feltételeként ezen másolattal igazolható a pénzintézet számára a biztosítékként felajánlott ingatlan per- teher- és igénymentessége, illetve például a pénzintézet jelzálogjogának széljegyzése, bejegyzése.

Jelzáloghitel:
Olyan pénzintézeti kölcsön, amelynek elsődleges fedezete az ingatlanon alapított jelzálogjog.

Jelzálogjog:
Az Adós kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek biztosítékaként a tulajdoni lapra, így egyúttal az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerülő jog, amely akár az Adós(ok), akár 3. személy zálogkötelezett ingatlanára kerülhet. A jelzálogjog fennállása alatt az ingatlan a zálogkötelezett (Adós, vagy 3. személy) birtokában marad, aki jogosult az ingatlan rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, de köteles annak épségét megőrizni. A pénzintézet javára bejegyzett jelzálogjog alapján az ingatlan a pénzintézeti követelés fedezeteként szolgál.

Kamat:
A kölcsönösszeg használatáért felszámított díj, amely a kölcsön futamidejének tartama alatt folyamatosan fizetendő.

Kamatláb:
A kölcsönösszeg és a kamat meghatározott időszakra, rendszerint egy évre vonatkozó összegének százalékos meghatározása.

Kamatperiódus:
Fix kamatperiódus alatt azt értjük, hogy a megjelölt időtartam (ún. kamatperiódus) alatt a kölcsön kamata fő szabály szerint nem változik, esetleges kamatváltozás csak az adott periódusok lejártakor (ún. kamatfordulókor) lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy bár a piacon csökkenhetnek és növekedhetnek is a kamatok, ennek ellenére a bank nem érvényesíti a kamatperióduson belül sem a piac negatív, sem pozitív tendenciáit. A kamatperióduson belül csak szélsőséges és rendkívüli esetben történhet kamatváltozás, amelynek eseteit az Üzletszabályzat, illetve a kölcsönszerződés tartalmazza.

Készfizető kezes:
A kölcsönügylet azon szereplője, aki az Adós nem fizetése esetén teljes vagyonával felel a teljes kölcsönösszegért.

Közeli hozzátartozó:
Házastárs, egyenesági rokon, örökbefogadott gyermek, mostoha- és neveltgyermek, mostoha- és nevelőszülő, örökbefogadó, illetve testvér.

Lakásbővítés:
A lakótér, lakásfunkcióval összefüggő, vízszintes és/vagy függőleges irányú növelése érdekében építési engedéllyel végzett munka, amely legalább egy lakószobával történő bővítést eredményez.

Lakáshitel:
Lakásvásárlási céllal, annak a megvásárlásához igényelt és folyósított kölcsön.

LTV
(loan to Value): Finanszírozási arány, amely megmutatja, hogy az ingatlan értékének hány százalékát tudja a pénzintézet hitelezni.

Nem hiteles tulajdonilap-másolat, szemle:
Egyes ingatlan-nyilvántartási adatok a TAKARNET Internetes (online)földhivatali információs rendszer útján is elérhetők a rendszerrel szerződéses kapcsolatban álló szolgáltatók által (pl.: közjegyzők, ügyvédi irodák), így ezen szolgáltatók útján a rendszerből az Adós nem közhiteles tulajdonilap-másolatot is beszerezhet. A kölcsönkérelemhez kapcsoltan elegendő ilyen nem hiteles másolatot a pénzintézetnek benyújtani.

Önerő:
Vásárlási célú kölcsön esetén a pénzintézet meghatározza, hogy mekkora arányban hajlandó finanszírozni a vásárlást és az a fölötti részt az ügyfél készpénzből kell, hogy finanszírozza.
2010. március 1. óta a körültekintő lakossági hitelezésről szóló 361/2009. (XII.30.) Korm. rendelet szabályozza, hogy a pénzintézet jelzálogjog fedezete mellett nyújtott kölcsönöknél az ingatlan forgalmi értékének mekkora százalékát finanszírozhatja meg maximálisan. A fennmaradó százalékot az Adós önerőből kell, hogy finanszírozza. Ennek értelmében a forinthiteleknél az ingatlan forgalmi értékének 75%-a, euró alapú hiteleknél 60%-a, míg ettől eltérő deviza alapú (pl. svájci frank) hiteleknél 45%-a terhelhető jelzálogjoggal.

Pótfedezet
Amennyiben az Adósnak nem elegendő 1db ingatlan bevonása a kölcsön fedezetéül, lehetőség van, általában maximum 2db pótingatlan bevonására, ezáltal növelve a hitelezhető kölcsönösszeget.

Takarnet:
A Takarnet Rendszer egy országos földhivatali számítógépes hálózat, a földhivatali adatok (tulajdoni lapok, térképmásolatok) on-line elérése érdekében.

Tulajdoni lap:
Az ingatlanhoz tartozó lényeges információkat tartalmazó földhivatali okirat. Többféle változata létezik: teljes másolat, ill. szemle. A kettő közötti különbség, hogy a teljes másolat a múltbéli, de jelenleg már nem aktuális tényeket is tartalmazza, míg a szemle csak az ingatlan tulajdoni lapján szereplő aktuális tényeket, bejegyzéseket tartalmazza. A tulajdoni lap 3 részből áll. Az első rész tartalmazza az ingatlanról szóló információkat, a második rész a tulajdonos(ok)ról szóló információkat tartalmazza, míg a harmadik rész a különböző más bejegyzéseket, pl.: jelzálog, végrehajtás, stb.
Tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás közhiteles nyilvántartás, fontos megjegyezni, hogy kölcsönkérelem elbírálása során a pénzintézet, (illetve adó illeték, vagy bármely más ügyben az illetékes hatóságok) az ingatlan adatait a tulajdoni lap tartalma alapján vizsgálják. Ezért fontos – és egyben az Adós érdekeit is ez szolgálja - hogy abban az esetben, ha a tulajdoni lap tartalma (pl: a terület nagysága vagy az ingatlanon lévő épületek száma tekintetében) a valóságnak nem felel meg, az Adós azt mielőbb rendezze az illetékes földhivatalnál.

Térképmásolat:
Egy adott ingatlan adott településen belüli hivatalos elhelyezkedését mutatja. A tulajdoni laphoz hasonlóan, ezt is a földhivataltól lehet kérni.

THM – Teljes Hiteldíj Mutató:
Az a belső kamatláb, amely a felvett kölcsön visszafizetésével kapcsolatos terheket – az átutalás költségei kivételével – éves szintre vetítve százalékos formában, összevontan mutatja meg. A THM számításánál nem vehető figyelembe: a prolongálási költség, a késedelmi kamat, és egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik, a közjegyzői díj és jelzáloghitel esetén a kölcsönhöz szükséges vagyonbiztosítás díja.. A THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát, deviza alapú kölcsönök esetében a kölcsön árfolyamkockázatát.

Türelmi idő:
Az időszak, amelynek során az Adósnak csak a kamatokat kell megfizetnie, a pénzintézettől kapott kölcsöntőkét még nem kell törlesztenie. A türelmi idő lejártával kezdődik meg a kölcsöntőke törlesztése. Türelmi idő csak annuitásos számítással felvett kölcsönök esetében lehetséges, életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek esetében nincs türelmi idő.

Zálogkötelezett:
Az a természetes személy, aki a kölcsön fedezetéül a saját tulajdonában lévő ingatlanra a pénzintézet javára jelzálogjogot enged bejegyeztetni.

Utolsó frissítés: 2011 március 11. (péntek) 19:30
 

Cimkék

hitel kölcsön esetén havi bank személyi ingatlan hónap forint lehet legalább futamidő ügyfél összege hitelt törlesztő kamat lakás feltételek millió banknál alapú hitelek igényelhető allianz lakáshitel maximum rendszeres lakossági minimum szóló esetében adós tulajdoni hitelösszeg szabad adósságrendező kezelési értékének vezetett érvényes deviza felhasználású összegű igénybe részlet kalkulátor éves banki kölcsönt fedezet feltételei történő személy törlesztőrészlet törlesztés bankszámla hitelbiztosítéki hitelbírálat összeg nettó forintban kedvező pénzügyi magyarországi hónapos szerződés általános tartalmazza unicredit jövedelem építési törlesztési kamatot költség rendelkező raiffeisen fedezetül igénylő futamideje aktuális 2011 nyújtott hitelkeret igényelhet hitelfedezeti fennálló összegét mindenkori ingatlanfedezet referencia értéke forgalmi jelzáloghitel havonta felajánlott telek fedezetként türelmi törlesztése üdülő cofidis akció adóstárs kölcsönök kapcsolódó pénzintézet hatályos jelzálogjog számára pozitív felvett fizetési díjat hitelhez közjegyzői szolgáltatás folyószámla plusz hitelbírálati hitelkiváltás lakástakarék folyósított hiteligénylés jóváírás hitellel vállalkozó munkanapon aktív devizában folyósítása díja provident fogyasztási jelzálogbank minimálbér támogatás citibank hitelkalkulátor egyszerűen számlára átutalással kölcsönszerződés értékbecslés bankszámlájára számla hitelkeretet annuitásos kölcsönösszeg hitelcél árfolyam megtakarítási teljesítése ügyfeleink forgóeszköz folyószámlahitel lakáslízing átutalás megtakarítás visszafizetni bankszámláról fedezete bankszámláján beszedési folyósítást egyenlítő hitelező egyszerűsített hiteles finanszírozás életbiztosítással hitelezés hitelkérelmi átvállalás átvállalja hitelátvállalással információkat hitelekhez hitel 24 óra alatt provident gyorskölcsön személyi kölcsön gyors személyi kölcsönök unicredit folyószámlahitel forgóeszköz hitel lakáslízing kalkulátor 2011 hitel most hitelkérelem benyújtása kekkolcson hu kék kölcsön kalkulátor és otp adósságrendező hitel lakáshitel forint lakáshitel jelzáloghitel kalkulátor szabad felhasználású jelzáloghitel k&h bank


Legfrissebb hitel hírek

Hírmorzsa

Kedvező hitel és kölcsön ajánlatok több bank forrásából is !

 

Hitelfelvétel kockázatai
Vonzó alternatíva lehet az anyagi gondjaink megoldásában egy hitel felvétele, de amennyiben e mellett döntünk, nagyon meggondoltan kell cselekedni, hiszen ez hosszú távon anyagi megterhelést, de akár anyagi csődöt is jelent! Tekintsük át, mire kell figyelni, mielőtt aláírjuk a hitelszerződést.


Hitelfelvétel előtt mindenképp érdemes időt szakítani a kockázati tényezők megvizsgálására, hiszen felvett hitelt éveken keresztül folyamatosan kell törleszteni, rosszabb esetben ez akár több tíz évet is jelenthet, például lakáshitelek esetében. Minden esetben gondoljuk át, hogy hosszú távon elégséges-e a pénzügyi teherbíró-képességünk a hiteltartozás kiegyenlítésére, mert ha túlvállaljuk magunkat, nem fogjuk tudni hosszú távon törleszteni a hitelt, ennek pedig súlyos következményei lehetnek!

Abban az esetben, ha a hitel törlesztőrészleteket az ügyfél tartósan nem fizeti, azt kockáztatja, hogy a hitelintézet felmondja a hitelszerződését. Mivel a bank semmilyen esetben sem tekint el az esetleges veszteségi elkönyvelésétől, így a nemfizetés miatti egyoldalú hitelfelmondás esetében, nem csak a fennmaradó hitelösszeget fogja követelni az adóstól egy összegben, hanem a hitel teljes futamideje alatt felmerülő összes kamatot, költséget és más szerződésben meghatározott díjat. A szerződés felmondása után, a hitelintézetnek sokféle megoldás áll a rendelkezésére az adósság behajtására, így akinek ilyen módon bedől a hitele, az a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyait veszítheti el, rosszabb esetben lakóingatlanát is, így akár az utcára is kerülhet!

A fentebb említett költségeken kívül, amelyek a hitelszerződés felmondásával járnak, az adóst terheli a követelésbehajtással járó összes költség is, amely több esetben nagyon magas összegre is emelkedhet. Akkor sem biztos, hogy az adós megszabadul az adósságtól, ha követelésbehajtás folyamán értékesítésre kerülnek a fedezetként vagyontárgyai, mert ha ezek összesített értéke az eladás után nem fedezik a teljes követelt összeget, amelyek tartalmazzák a hiteltartozás összegét, az egyéb járulékos költségeket és díjakat, úgy továbbra is adós marad.

Ha ez még nem volna elég a "jóból", amennyiben az adós tartozása meghaladja a mindenkori minimálbér összegét és ez több mint 90 napja fennáll, úgy a hitelező bank regisztráltatni fogja az adatait a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR, régebbi nevén BAR lista). Ezáltal, rendkívül nehéz lesz hitelhez jutnia a jövőben, ha nem egyenesen lehetetlen.

A törlesztőrészlet megemelkedhet!

A folyósított hiteleket az ügyfélnek a szerződésben meghatározott időközökben, részletenként kell visszafizesse a banknak, általában havi rendszerességgel. A hitel kamatozása lehet fix, vagy változó. A fix kamatozás azt jelenti, hogy a teljes futamidő alatt a kamat mértéke nem fog változni, akkor sem, ha egyébként a piacon nő-e vagy csökken a kamatláb.

A változó kamatozású hiteleknél a futamidő alatt változhat a kamatláb is, így egy esetleg kamatláb emelkedés alkalmával, megnő a törlesztőrészlet is. Bizonyos típusú hitelkonstrukcióknál, a változó kamatozás nem jelenti a törlesztőrészletek növekedését, hanem a hiteltörlesztés futamideje tolódik ki, további törlesztőrészletekkel, amelyek már a megnövekedett kamatkülönbözetből adódnak. Vannak olyan hitelkonstrukciók is, amelyek ún. kamatperiódusos hitelek, vagyis a törlesztőrészletek csak adott időszakonként változnak.

A devizahitelek esetében a törlesztőrészletek mértékét nem csak az adott devizahitel kamatszintje befolyásolja, hanem a forint/deviza árfolyam különbözete is. Ha változik a deviza árfolyama, az jelentkezik a törlesztőrészlet nagyságában, tehát ha z adott devizával szemben a forint 10 százalékkal leértékelődik, úgy ennyivel fog nőni a forintban fizetendő törlesztőrészlet is.


Mekkora törlesztőrészletet vállaljak?

Komolyan megnehezülhet a hiteltörlesztés akkor, ha családnak csökken a jövedelmi szintje, esetleg valamelyik családtag elveszíti a munkáját, vagy váratlan kiadás keletkezik. Érdemes oly módon kiszámolni a vállalható hiteltörlesztés mértékét, hogy mellette képezhető legyen egy tartalék, amely 6-12 hónapra lehetővé teszi a hiteltörlesztés, ezalatt az idő alatt ugyanis rendezhető a család anyagi helyzete, de a hitelt is újra lehet tárgyalni.

1. Mielőtt hitelt veszünk fel, mérlegeljük, hogy a jövedelem mekkora részét tudjuk hiteltörlesztésre fordítani, akár váratlan esemény bekövetkeztekor is, valamint rendelkezünk-e tartalékokkal a hitel törlesztésére.
2. Amennyiben felmerül a hiteltörlesztés bizonytalansága, sürgősen vegyük fel a kapcsolatot a hitelintézettel és vizsgáltassuk meg a hiteltörlesztés átütemezésének a lehetőségét.
3. Vegyük figyelembe, hogy amennyiben azért veszünk fel újabb hitelt, hogy az előzőt törleszteni tudjuk, úgy megnő a veszélye annak, hogy még nagyobb adósságterhet veszünk a nyakunkba!


Érdemes figyelembe venni az alábbi táblázat adatait a hitel megigénylése előtt és betartani a korlátokat a devizanemek függvényében. Egyes hitelintézetek ezeknél szigorúbb feltételeket is támaszthatnak a hiteligénylővel szemben.

A táblázat adatai alapján, levonható a következtetés, hogy a forinthitelek esetében nem áll fenn az árfolyamkockázat ezért előnyösebb lehet a devizahiteleknél, ellenben, ha már mindenképp devizahitel mellett döntünk, akkor vegyük számításba, hogy az euró alapú hitelek kevésbé kockázatosak mint más devizahitelek.
http://hitelshop.co.hu/

Hiteltörlesztési lehetőségek
Amikor Ön hitelfelvételhez kapcsolódóan a különböző konstrukciókról tájékozódik, érdemes információt kérni az igényelni kívánt kölcsön lehetséges törlesztési módjairól is.

Fedezet nélkül nyújtott személyi hitel esetén csak egyféle törlesztési mód létezik, azaz minden hónapban azonos összegű törlesztést kell fizetni. Ez esetben a törlesztő részlet tartalmazza mind a tőke-, mind a kamattörlesztést is. A törlesztő részlet magába foglalja a szintén havi esedékességű kezelési költséget is. A törlesztő részlet kiegyenlítése a folyósító pénzintézetnél vezetett bankszámláról történik, csoportos beszedési megbízás alapján.

Ingatlanfedezet bevonásával igényelhető jelzáloghitelek esetén többféle törlesztési lehetőség kínálkozik az ügyfelek számára:

Egyenletes törlesztés
E törlesztési mód esetén a törlesztő részlet kiegyenlítése a folyósítástól kezdve egyenlő részletekben történik. A havi törlesztés tartalmazza a kamatot, esetleges kezelési költséget, valamint a tőketörlesztést, melyek összege a törlesztő részleten belül változó. A havonta egyenlő összegű törlesztések nagyobb része a futamidő első felében a kamatot és a kezelési költséget csökkenti, majd a futamidő második felében megfordul ez az arány. Ekkor már a befizetett összeg nagyobb része törleszti a tőkét és kisebb része a kamatot és a kezelési költséget.

Lineáris törlesztés
Ennél a törlesztési módnál a havi részlet megfizetése havonta történik csökkenő törlesztő részletekben. A törlesztés tartalmazza a havonta megegyező összegű tőketörlesztést és a változó összegű kamatot és kezelési költséget.

Halasztott tőketörlesztés – türelmi idő
A halasztott tőketörlesztés a türelmi idős hitelkonstrukciókat jellemzi. Ennél a törlesztési módnál a türelmi idő alatt nincs tőketörlesztés, tehát a befizetett összege kizárólag a kamatot és kezelési költséget törleszti. A türelmi idő végén a kölcsön egyenletes törlesztésű lesz, vagyis ezt követően a tőketörlesztés is elindul. A türelmi idő hossza bankonként változó. Szabad felhasználású hitel esetén jellemzően legfeljebb 3, lakáshitel igénylése esetén pedig általában 5, bizonyos konstrukciókban 10 év.

Halasztott tőketörlesztés – rendelkezésre tartási idő
Rendelkezésre tartási idő alatt az adósnak csak kamatot és kezelési költséget kell fizetnie. A rendelkezésre tartási időszakot követően egyenlő részletekben válik esedékessé a törlesztő részlet, amely ekkor már a tőkét is törleszti. Rendelkezésre tartási időt általában csak lakáskölcsönök esetén lehet kérni. A rendelkezésre tartási idő hossza építési és vásárlási hitelcél esetén maximum 12, korszerűsítés esetén pedig legfeljebb 6 hónap lehet.

-----------------------------------------

Erste Személyi Kölcsön akció árfolyamkockázat nélkül!

Ilyen alkalom egyszer van az életben!
Ön kinél bankol?

Erste Személyi Kölcsön akció árfolyamkockázat nélkül! Most 740 000 forint 8 évre havi 16 999 Ft-ért. Akciós THM: 27,51%, Referencia THM: 30,41%*.

Az akció csak a fenti paraméterek melletti, 2010. október 16-tól 2010. december 31-ig befogadott igénylésekre érvényes.

Miért érdemes az akciós személyi kölcsönt választania?

* Árfolyamkockázat nélkül igényelhető.
* Tetszőleges célra, gyorsan felvehető, amikor a legnagyobb szükség van rá.
* Kedvezőtlen feltételű hitelek kiváltására is használható.
* A hitelszerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni.
* A hitelügyletbe nem kell adóstársat vagy kezest bevonnia.


Kik igényelhetik?

A hitelt igényelheti minden cselekvőképes, devizabelföldi (magyar hatóság által kiállított érvényes személyi igazolvánnyal/személyazonosító okmánnyal rendelkező) természetes személy, aki a Bank által meghatározott hitelezési feltételeknek megfelel, illetve akit a Bank a hitelelbírálás során hitelképesnek minősít.


A kölcsön igénylésének feltételei:

* az igénylő rendelkezik állandó (bejelentett) lakóhellyel és telefonos (otthoni vezetékes vagy mobiltelefon) elérhetőséggel;
* van nyugdíja vagy munkából származó rendszeres, önálló jövedelme, amelynek havi nettó átlagos összege legalább 70 000 Ft;
* rendelkezik legalább 6 havi folyamatos munkaviszonnyal jelenlegi munkahelyén;
* legalább 2 hónapja bármely magyarországi banknál – mind a 2 hónap tekintetében – forgalmazó lakossági bankszámlával rendelkezik;
* nincs lejárt közüzemi tartozása vagy köztartozása;
* nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR, korábban BAR);
* munkahelye nem áll felszámolás, végelszámolás, végrehajtás vagy csődeljárás alatt.


Reprezentatív példa: Ajánlatunk most kizárólag 740 000 forint hitelösszeg esetén 96 hónapos futamidőre vonatkozik. Kamat éves mértéke: 19,224%, típusa változó, de ügyleti éven belül állandó. A hitelkamat teljes díja (ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget, adót): 932 308 Ft. Hitel teljes összege (mely tartalmazza a hitel összegét is): 1 672 308 Ft. Akciós THM: 27,51%.

Referencia THM: 30,41%*

További feltételekről kérjük, érdeklődjön fióki tanácsadóinknál, a www.erstebank.hu oldalon vagy az Erste Vonal 06 40 555 444-es telefonszámán!

A banki hiteltermékekkel kapcsolatos további termékleírásokat, összehasonlítást segítő alkalmazásokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapján találhat

OTP akciós személyi kölcsön ajánlatok, lehetőségek
Nagyobb összegű hitelre van szüksége, amit szabadon szeretne felhasználni, és mindemellett rendszeres jövedelemmel is rendelkezik, akkor Önnek az OTP személyi kölcsön megfelelő választás céljai megvalósításához.

Előnyei:
Az OTP személyi kölcsön felvehető összege az Ön rendszeres havi jövedelmének akár a tízszeresét is elérheti. A bank részére a biztosítékot a jövedelem adja, tehát nem kérik ingatlan fedezet bevonását.

* Szabadon felhasználható, akár kiválthatja a kedvezőtlen feltételekkel felvett hitelét is.
* Rugalmas, mert az igényelhető hitelösszeg és a futamidő is igazodik az Ön elképzeléseihez, természetesen a megfelelő feltételek figyelembe vételével. Az OTP személyi kölcsön 100.000 forinttól 5 millió forintig, 13 hónaptól 84 hónap közötti futamidővel vehető igénybe. A törlesztés naptári napját Ön választhatja ki.
* Egyszerű, ha rendszeres havi bérjövedelme, legalább 6 hónapja OTP lakossági folyószámlára érkezik, melynek összege eléri a mindenkori minimálbér nettó összegét és alkalmazottként dolgozik, mert így az OTP személyi kölcsön igényléséhez csak a személyi igazolványára és a lakcímkártyájára van szükség.
* Biztonságos, mert ingyenes hitelfedezeti biztosítás kapcsolódik a kölcsönhöz.

Akciós forint alapú kölcsön

Ez a típusú OTP személyi kölcsön az első 12 hónap, törlesztő részletére kamatkedvezményt nyújt, ez idő alatt a kamat fix, vagyis a törlesztő részlet változatlan marad. A kamatkedvezmény a 2010. május 17 és 2010. július 2 közötti időszakban kötött forintalapú személyi kölcsön szerződések esetében érvényes. A hitel összegének a megfizetése az adott periódusokon belül egyenlő havi részletekben történik. A kölcsön 21 éves kortól igényelhető,70 éves korig, de további biztosíték bevonásával az életkor magasabb is lehet. Az OTP személyi kölcsön lényeges feltététele még, hogy a hitel kérelmezője ne szerepeljen a KHR rendszerben, vagyis a BAR listán.
Egy konkrét példa az akciós OTP személyi kölcsön esetében: Kamatkedvezménnyel 500.000 forintos hitelösszeg 84 hónapos futamidőre az első 12 hónapban 12.626 forintos, míg a 13. hónaptól 13.177 forintos törlesztő részlettel alakul. A THM.31,63 %


Deviza alapon igényelhető kölcsön

Ez a típusú OTP személyi kölcsön euró alapon igényelhető. A hitel igénylésének feltételei megegyeznek a forint alapú hitel igénylésének a feltételeivel. A kölcsön összegét forintban folyósítják, és a törlesztő részletek megfizetése is forintban történik. Havonkénti rendszerességgel kell fizetni a törlesztő részleteket, de a devizaárfolyam ingadozása miatt, számítani kell a törlesztő részletek mértékének a változására is. A 2009. december 13.-a előtt megkötött deviza alapú OTP személyi kölcsön szerződések esetében lehetőség van a kamatozás módjának változtatására. A 2009. december 14. után kötött szerződések esetében a referencia kamat alapján határozzák meg az ügyleti kamat mértékét.
Euró alapon, 500.000 forint 84 hónapra az első 12 hónapban 12.654 Ft. A 13. hónaptól 12.431 forintos törlesztő részlet várható.

-----------------------------------------

Kölcsönre van szüksége? Igényeljen most Személyi Kölcsönt a Budapest Banktól! A Budapest Bank Személyi Kölcsön termékcsaládja alkalmazkodik az Ön igényihez, termékeink széles választéka biztosítja, hogy a kívánt összeg az Önnek legmegfelelőbb időpontban és konstrukcióban álljon rendelkezésre.

Milyen előnyöket nyújt Önnek a Budapest Bank Privát Kölcsön konstrukciója?

Banki átutalással való törlesztés esetén:

500 ezer Ft hitelösszeg 60 hónap futamidőre THM=34,4%*, törlesztő részlet: 16 198 Ft
1 millió Ft hitelösszeg 60 hónap futamidőre THM=32,4%*, törlesztő részlet: 31 462 Ft

Postai csekken való törlesztés esetén:

500 ezer Ft hitelösszeg 60 hónap futamidőre THM=37,7%*, törlesztő részlet: 16 991 Ft
1 millió Ft hitelösszeg 60 hónap futamidőre THM=35,7%*, törlesztő részlet: 33 026 Ft

  • Kedvező ár
  • hitelbírálati díj nélkül igényelhető
  • szabadon felhasználható
  • gyorsan és egyszerűen hozzájuthat a kívánt összeghez, hiszen a Személyi Kölcsön igényléséhez nincs szükség kezesre
  • forint alapú hitelünket árfolyamkockázat nélkül igényelheti
  • széles skálán mozgó futamidők közül választhat
  • díjmentesen előtörleszthet az első törlesztőrészlet esedékességéig.
  • 200 ezer Forinttól egészen 3 millió Forintig igényelhet.
  • Társigénylő bevonásával nagyobb összeghez juthat.

Fontos Önnek a kiszámíthatóság?

Ha kizárólag készpénzre van szüksége, nem szeretne folyószámlát nyitni a Budapest Banknál, s nincs szüksége hitelkártyára sem, akkor a Privát Kölcsön Konstrukciót Önnek találtuk ki. Ön döntheti el, hogy csekken vagy átutalással törleszt, és mely számlára szeretné hitelét.

Az igénylés általános előfeltételei

  • Betöltött 23. életév
  • Amennyiben az igénylő a hitel igénylésekor betöltöttea 66. életévét úgy a hiteligénylés benyújtásához, a hiteligénylés feltételeinek megfelelő, 66 év alatti társigénylő bevonása szükséges.
  • Állandó magyarországi, bejelentett lakcím
  • Amennyiben az igénylő külföldi állampolgár úgy a hiteligénylés feltételeinek megfelelő magyar állampolgár társigénylő bevonása szükséges
  • Minimum 6 hónapos folyamatos munkaviszony a jelenlegi munkahelyén, vagy 6 hónapos munkaviszony a jelenlegi és az előző munkahelyen együttesen, legfeljebb 1 hónap megszakítással úgy, hogy a jelenlegi munkahelyén legalább 3 hónapja dolgozik
  • Vállalkozók esetén minimum 12 hónapos vállalkozói múlt
  • Egyéni igénylés esetén minimum nettó 60 000 Ft havi jövedelem
  • Társigénylővel együtt az igénylők együttes jövedelme el kell érje a havi nettó 90 000 forintot. Az igénylők jövedelmének személyenként minimum havi nettó 40.000 forintnak kell lennie
  • Minimum 2 hónapos saját névre szóló bankszámla múlt, bármely hazai pénzintézetnél
  • Nyilvános vezetékes vagy mobil munkahelyi telefon
  • Vezetékes lakóhelyi, vagy legalább egy hónapja élő előfizetéses vagy céges mobiltelefon, valamint 500.000 Ft alatt saját névre szóló legalább egy éve meglévő, felöltőkártyás mobiltelefon is elfogadható
------------------------------------------------
Lakáslízingben gondolkodik ? Tekintse meg ajánlatunkat itt !

------------------------

Fészekrakó hitel

A Fészekrakó hitelt Bankunk a 4/2005 (I. 12.) Kormányrendelet alapján nyújtja, amely a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának részletes szabályairól szól. A konstrukció keretein belül a Magyar Állam a központi költségvetés terhére készfizető kezességet vállal az alábbi, MKB Bank által nyújtott hitelekhez:

  • MKB Forint Lakáshitel (támogatás nélkül)

A Fészekrakó hitelt igényelheti:

  • Használt és új lakás/ház vásárlásához;
  • Lakás/ház építéséhez.

Mekkora lehet az állam által vállalt készfizető kezesség?

Az állam által vállalt készfizető kezesség Bankunktól igényelt kölcsöne összegének a hitel fedezetéül szolgáló, hitelcél szerinti lakóingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére, legfeljebb e hitelbiztosítéki érték 100%-áig terjed. Az állami kezességvállalás mértéke a garantált hitelrész, valamint az erre felszámított kamat és kezelési költség 100%-a.

Ki veheti igénybe?

Fészekrakó hitelt házastársak, élettársak, valamint gyermeket nevelő egyedülálló személyek vehetik igénybe, ha:

  • a hitelkérelem benyújtásakor a házastársak vagy az élettársak egyike sem, illetve a gyermeket nevelő egyedülálló személy nem töltötte be a 35. életévét, 2011.01.01 után ez kötelező !
  • lakással és állami kamattámogatású lakáshitellel az igénylők nem rendelkeznek,
  • az igénylőknek, illetve gyermeküknek (együttesen) 100% tulajdoni hányadot kell szerezniük.

Vagy lakáshitel :

A lakáshitel egy kötött felhasználású hitel. Ez azt jelenti, hogy csak lakás célra használható fel. A lakáshitelek jellemzően állami támogatásban részesülnek, így sokkal alacsonyabb kamattal lehet lakáshitelt felvenni, mint más jellegű hiteleket.
Amennyiben lakás célra szeretné felhasználni a felvett hitelösszeget (pl.:új lakás vásárlása) Önnek mindenképpen célszerű lakáshitelt választania.

-------------------------------

A CIB lakossági folyószámlahitel egy olyan, folyamatosan rendelkezésre álló összeg a folyószámláján, amellyel
    • bármikor fedezheti váratlanul felmerült kiadásait,
    • átmeneti likviditási problémáira optimális megoldást nyújt,
    • havi rendszeres átutalási megbízásai (pl. közüzemi, biztosítási díjak) biztonsággal teljesülnek akkor is, ha folyószámláján éppen nem áll rendelkezésre elegendő összeg.

A hitelkeretet bármikor használhatja, sőt bankkártyával is hozzáférhet, és kamatot csak a ténylegesen felhasznált összegre számítunk fel. A felhasznált összeg visszafizetése automatikusan történik a folyószámlára beérkező és jóváírt összegekből.

A folyószámlahitel-keret mértéke az utolsó három havi rendszeres nettó jövedelem akár kétszerese is lehet, az adósminősítés eredményétől függően.

A folyószámla-hitelt munkáltatói igazolás nélkül az utolsó 3 havi jövedelemjóváírást tartalmazó bankszámlakivonatának benyújtásával is igényelheti. Amennyiben az ön jövedelme már legalább három hónapja a CIB-nél vezetett folyószámlájára érkezik, akkor a bankszámla kivonat benyújtására nincs szükség. A folyószámlahitel kamatai is ingadoznak ! Kedvezőbb jelzálog alapú hitelt szeretne igényelni ? Fedezet alapú támogatott hitel igénylée esetén kamatkedvezmény is járhat, további részletek hamarosan !

Lehetőség van arra, hogy a jelenlegi számlavezető bankjánál fennálló hitelkeretet - pozitív hitelbírálat esetén - a CIB Bank átvállalja.

------------------------------

A Széchenyi Kártya a hazai vállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció, melynek keretében Ön olyan finanszírozáshoz juthat, amely a napi likviditási problémáinak áthidalására nyújt megoldást. Vállalkozások részére hitel és finanszírozás nyújtása.

A Széchenyi Kártyát és a hozzá kapcsolódó folyószámlahitelt a tagsága szerinti VOSZ, vagy a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák irodáiban igényelheti. A hitelkérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat ezekben a regisztráló irodákban tudja beszerezni, vagy letölthetők a KA-VOSZ Zrt. honlapjáról.

Miért előnyös Önnek a Széchenyi Kártya?

  • Szabadon felhasználható, nincs kötött hitelcél.
  • A hitelkeret automatikusan az Ön vállalkozása folyószámlájához kapcsolódik, így a hitel igénybevétele és törlesztése is automatikusan a számlamozgásokkal együtt történik.
  • A folyószámlához bankkártya is tartozik, így a hitelkeretet igénybe tudja venni anélkül, hogy bármely fiókunkba be kellene fáradnia.
  • Kamatot csak a ténylegesen felhasznált hitelösszeg után kell fizetnie.
  • A Programhoz állami kamat és garanciadíj támogatás is kapcsolódik, így Ön kedvező kamatozás és díjak mellett juthat hitelhez.
  • Ingatlanfedezet felajánlása nélkül juthat hitelhez.
  • Hitelt olyan vállalkozás is igényelhet, amelyik nem rendelkezik a Széchenyi Kártya Konstrukcióhoz társult érdekképviseleti szervezeti tagsággal.
  • A bankkártyához ingyenes, külföldre szóló baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítás kapcsolódik.

 

Mely vállalkozások igényelhetik a Széchenyi Kártyát?

  • Rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes naptári évre (január 01-től december 31-ig) vonatkozó pénzügyi beszámolóval.
  • Foglalkoztatottainak létszáma nem haladja meg a 250 főt.
  • Nettó árbevétele a hiteligénylés pillanatában vagy az azt megelőző évben nem nagyobb 50 millió EUR-nál, illetve mérlegfőösszege nem nagyobb 43 millió EUR-nál (vagy annak megfelelő forintösszegnél).
  • Nincs lejárt köztartozása.
  • Nem áll csőd-, felszámolás-, végelszámolás alatt.
  • Nincs végrehajtási eljárás folyamatban ellene.
  • Nincs semminemű lejárt tartozása.
  • Cégnyilvántartásba be van jegyezve.
  • Rendelkezik a tevékenysége folytatásához megfelelő engedélyekkel.
  • A konstrukcióban szereplő előírásoknak megfelel.

---------------------------

  1. Egyrészt szükséges kitöltenie egy néhány oldalas hitelkérelmi nyomtatványt – ez tartalmazza személyi adatait, valamint a kérelmével kapcsolatos pénzügyi információkat (az igénylendő hitel összege, futamideje, háztartása havi költségvetése stb.) A hitelkérelmi nyomtatványokatt igényelheti. A hitel felvétele előtt a kérelem elbírálásra kerül !

  2. Másrészt a hitel fedezeteként felajánlandó ingatlannal/ingatlanokkal kapcsolatban be kell nyújtania, illetve mutatnia bankunkhoz

    • az ingatlan(ok) 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapját (melyen legalább széljegyként fel van tüntetve a hitelkérelmet benyújtó személy tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelem). A Hirdetményben meghatározott esetekben lehetőség van ennek a fiókban történő megkérésére. A hitel akkor kerül folyósításra ha a zálogjog be van jegyezve a bank ill hitelintézet javára !

    • családi ház, ikerház, sorház, vagy építési telek esetén az ingatlan 90 napnál nem régebbi helyszínrajzát vagy térképmásolatát (beszerezhető az illetékes földhivataloknál vagy önkormányzatoknál)

    • az ingatlan(ok) méretarányos alaprajzát, a helyiségek és ezek területének feltüntetésével, amelyet Ön is elkészíthet

    • családi ház építése illetve korszerűsítése, bővítése esetén a főbb munkanemenkénti költségkimutatást

    • lakáskorszerűsítési munkákkal kapcsolatos hiteligény esetén a tervezett munkák és azok költségének felsorolását.

A kitöltésben fiókhálózatunk és telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársai készséggel segítséget nyújtanak Önnek.

---------------------------

Volksbank hitel - hitelek-személyi

A hitelek felvehetőek, forint vagy akár deviza azaz euro alapon is

ön választja meg, hogy a folyósításkor és a törlesztéskor milyen

devizanemet választ, a bank automatán átváltja önnek a hitele

forint / deviza értékét, tehát tetszőlegesen választhat. A Volksbank

hitelfeltételei az alábbiak,a bank a változás jogát mindig fenntartja.

A kölcsön ingatlanfedezetének a tulajdoni lapján elintézetlen

széljegy nem szerepelhet. Az ingatlan tulajdoni viszonyának

rendezettnek, per-, teher- és igénymentesnek kell lennie.

Az ingatlanfedezet csak az adós és élettársa, továbbá ezek

közeli hozzátartozója, vagy velük együtt élő hozzátartozója magán-

tulajdonában vagy résztulajdonában álló ingatlan lehet.

-----

  • A lakáscélú és szabadfelhasználású jelzáloggal fedezett hitelek igénylésekor a bank nem számít fel kezelési költséget, továbbá átvállalja a közjegyzői díjat, az értékbecslés díját, valamint építési hitel esetén a műszaki ellenőrzés díjából 30 ezer forint kerül elengedésre.
  • A fentieken kívül a hitelfelvevő jövedelmének bankhoz utalása esetén a bank kedvező kamatot számít fel. Amennyiben a pénzpiaci folyamatok nem változnak jelentősen, a hitel a teljes futamidő alatt változatlan kamatfelárral kerül meghatározásra.
  • Pl.:
    5 Millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakásvásárlási hitel havi törlesztő részlete 42.680 Ft/hó, THM: 9,80%*
    5 Millió forint összegű, 20 éves futamidejű szabadfelhasználású hitel havi törlesztő részlete 44.235 Ft/hó, THM: 10,43%*
    *A törlesztő részlet és a THM a 2010. szeptember 1-én érvényes kondíciók alapján került meghatározásra.
  • Az akció 2010. szeptember 6-tól visszavonásig érvényes!
  • Az akció minimum 3 Millió forint hitelösszeg esetén igényelhető.

Pontosan hogyan is működik az Egyenlítő Hitel?

Minden, a folyószámláján elhelyezett pénzösszeg után napi szinten kamatkedvezményt számol el Bankunk, ami féléves periódusonként automatikusan csökkenti a tőketartozást. A kamatkedvezmény mértéke megegyezik a hitelkamat mértékével. Az elszámolási periódus végén (félévente) a kedvezményt a tőketartozással szemben automatikusan, mint egy költség és díjmentes részleges előtörlesztést jóváírjuk, majd az így csökkentett tőketartozás törlesztését változatlan törlesztőrészlet mellett újraütemezzük.
Ennek hatására a futamidő csökken, így Ön hamarabb visszafizetheti jelzáloghitelét, mintha ugyanazt az összeget azonos feltételek mellett normál jelzálogkölcsönként vette volna fel. Természetesen ez egyúttal azt is jelenti, hogy az Ön összes fizetési kötelezettsége egy normál jelzálogkölcsönhöz képest kevesebb lehet, már akkor is, ha csupán havi rendszeres jövedelmét utaltatja a hiteléhez kötődő folyószámlára.

Megtakarítását nem kell lekötnie, nem kell rendszeresen újabb és újabb magasabb hozammal kecsegtető ajánlatot kutatnia, bármikor hozzáférhető és mégis úgy dolgozik az Ön számára, hogy a kamatkedvezmény által a hitelkamattal megegyező mértékű kedvezményre tegyen szert. Bármekkora összeget is helyez el a folyószámláján az csökkenti a jelzáloghitelével kapcsolatban felmerülő kamatfizetési kötelezettség mértékét. (Tőketartozásának maximum 70%-áig terjedő megtakarítására kaphat hitelkamat-kedvezményt).

És mindez úgy működik, hogy Ön észre sem veszi: minden hónapban megterheljük az Ön számláját a havi törlesztőrészlet összegével, ahogy azt normál hitelek esetén is történik, minden egyéb a háttérben zajlik. Ön csak a kényelmet, a rugalmasságot és a rövidebb futamidőt tapasztalja.

-----------

A Provident Pénzügyi Zrt. által kínált kölcsön szabad felhasználású, fedezet nélküli, kis összegű, rövid lejáratú fogyasztási kölcsön, melyet egy összegben, banki átutalás útján bocsát az ügyfél rendelkezésére és visszafizetése heti rendszerességgel, szintén banki átutalással történik.

A kölcsön mellé igényelhető otthoni szolgáltatásunk, mely az Ön maximális kényelmét szolgálja. Igénylése esetén képviselőnk már szerződéskötéskor átadja Önnek a kölcsön összegét, készpénzben, az Ön otthonában.

  • 30 000 - 220 000 Ft
  • 30, 45, 60 hetes futamidő
  • Kezes és fedezet nélkül
  • A törlesztőrészletek a teljes futamidő alatt változatlanok, nincs árfolyam- vagy kamatkockázat
  • A kölcsön a folyósítása és a heti törlesztőrészletek megfizetése banki átutalás útján történik, de minden kölcsön mellé díjazás ellenében igényelhető otthoni szolgáltatás, így akkor is megkaphatja kölcsönét, ha nem rendelkezik bankszámlával

A folyósítás és a törlesztés rendkívül kényelmesen és egyszerűen történik, hogy Önnek ne kelljen sorbanállással és utazással töltenie az idejét.

  • Igénylését leendő ügyfelünk jelzi nálunk
  • Képviselőnk ezután keresi fel otthonában, és részletes tájékoztatást ad a kölcsön részleteiről
  • Pozitív hitelbírálat után a kölcsönt 10 munkanapon belül átutaljuk az ügyfél bankszámlájára
  • A kölcsön törlesztése hetente, banki átutalással történik

A Provident nem csak kölcsönt kínál Önnek. A hagyományos kölcsönnyújtás
mellett egy olyan, egyedülálló szolgáltatással is rendelkezésére állunk, mely példa nélküli a magyar piacon.

Az otthoni szolgáltatás választása esetén a kölcsönét pozitív hitelbírálat után:

  • az Önnel előre egyeztetett időpontban,
  • a szerződés megkötésével egyidejűleg,
  • készpénzben,
  • banki ügyintézés nélkül,
  • otthonában veheti át képviselőnktől.

Továbbá a törlesztőrészleteket

  • bankszámla használata nélkül,
  • az Önnel előzetesen egyeztetett időpontban,
  • otthonában,
  • készpénzben törlesztheti képviselőnknek.

 

Hitelkondíciók folyószámlahitelhez:

  • A hitelkeret összege:
    a rendszeres havi számlajóváírás / jövedelem maximum 200%-a, de lehetősége van - ha az UniCredit Banknál a jelenlegi, más banknál levő hitelkeretével megegyező folyószámla- hitelkeretre lenne szüksége – a másik banknál levő folyószámla hitelkeretével azonos összegű hitelkeretet igényelni, ez esetben ajánlatunk részleteit, annak feltételeit itt olvashatja.
  • Futamidő: 1 év, amely évente automatikusan meghosszabbítható.


Kamatozás:

  • Hitelkamat: évi 21,99 %


Költségek:

  • Kezelési költség: évi 2.900 Ft
  • Rendelkezésre tartási jutalék: 0%

Akció:

A 2008. március 10. után befogadott igénylések esetén az első évben elengedjük a kezelési költséget.


A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE!

Az akció igénybevételéhez az alábbi három lehetőség közül elég csupán egy kiválasztott feltételnek teljesülnie a szolgáltatás megrendelését vagy a jóváírás választása esetén a kötelezettségvállalást követő egy évig, s Ön máris igénybe tudja venni a folyószámlahitel éves kezelési költségének díjmentességét:

  • Adjon két csoportos beszedési megbízást bankszámlájára; vagy
  • minimálisan havi 50.000 Ft összegű jóváírás történjen bankszámláján; vagy
  • adjon legalább két állandó átutalási megbízást bankszámlájára.

A szolgáltatás megrendelésére vagy a jóváírás tekintetében történő kötelezettségvállalásra Önnek a szerződéskötést követő 2 hónap áll a rendelkezésére.
Az akció visszavonásig érvényes.


A teljeshiteldíj-mutató (THM) értéke:

  • akciós kezelési költség esetén: 24,35%
  • normál kezelési költség esetén: 25,42%

Miért érdemes Raiffeisen Egyetlen Hitelt igényelni ?

Raiffeisen Egyetlen hitel lakáshitel kiváltásra

  • Mert a hitelbírálati díj most nem kerül felszámításra
  • Mert az értékbecslési díjat most visszatérítjük
  • 2010. április 26-tól visszavonásig, az akció időtartama alatt folyósított Raiffeisen lakáshitel, Egyetlen hitel lakáshitel kiváltásra igénylések esetében a Bank a folyósított kölcsönre beterhelt kamatból és egyéb díjból igénylésenként kizárólag egy értékbecslés -ügyfél által előzetesen megfizetett- díját (31.250 Ft-ot) utólagosan jóváírja az Ügyfél forint bankszámláján, amennyiben a kölcsön folyósítását követő hónaptól kezdődően legalább 4 egymást követő hónap mindegyikében minimum 30.000 forint értékben vásárol bármelyik Raiffeisen hitel- és/vagy bankkártyájával. Vásárlásnak minősül az Ügyfél bármely hitel-/bankkártyájával vagy Ügyfél számláihoz rendelt társkártyával végzett és a Bank által könyvelt tranzakció. Az utólagos jóváírásra legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5. hónapban kerül sor, a feltételek maradéktalan teljesítése esetében. A készpénzátutalási megbízás (csekk), illetve a postahivatalokban igényelhető egyéb szolgáltatások hitel-/bankkártyával történő kifizetése készpénzfelvételnek, azaz nem vásárlásnak minősül.
  • Mert naprakészen tájékoztatjuk a hitelbírálat állásáról!
  • Ügyfeleinket - az általuk megadott telefonszámon - SMS-ben értesítjük a hitelbírálat állásáról, így mindig naprakész információval rendelkezhetnek a hiteligényléssel kapcsolatban.
  • Mert 3 hónap díjkedvezményt adunk a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagot igénylő Ügyfeleinknek.
  • 2007. május 10-től visszavonásig a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagját igénylő ügyfelek az első 3 hónap díját ajándékba kapják.
  • Mert Egyetlen hitele mellé most egyszerűsített bírálattal Sokoldalú OKOSkártyát is igényelhet.

Raiffeisen Egyetlen hitel szabad felhasználású hitel kiváltásra

    Ingatlanfedezettel szabadfelhasználásra választani?

  • Mert a hitelbírálati díj most fix. 35 000 Ft, amit aktív bankkártyahasználó Ügyfeleink részére most visszatérítünk
  • 2010. április 26-től visszavonásig, az akció időtartama alatt folyósított, személyi kölcsön ingatlan fedezettel, Egyetlen hitel szabad felhasználású hitel kiváltásra igénylések esetében a Bank a folyósított kölcsönre beterhelt hitelbírálati díj összegét, de legfeljebb 35.000 Ft-ot utólagosan jóváír az Ügyfél forint bankszámláján, amennyiben a kölcsön folyósítását követő hónaptól kezdődően legalább 4 egymást követő hónap mindegyikében minimum 30.000 forint értékben vásárol bármelyik Raiffeisen hitel- és/vagy bankkártyájával. Vásárlásnak minősül az Ügyfél bármely hitel-/bankkártyájával vagy Ügyfél számláihoz rendelt társkártyával végzett és a Bank által könyvelt tranzakció. Az utólagos jóváírásra legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5. hónapban kerül sor, a feltételek maradéktalan teljesítése esetében. A készpénzátutalási megbízás (csekk), illetve a postahivatalokban igényelhető egyéb szolgáltatások hitel-/bankkártyával történő kifizetése készpénzfelvételnek, azaz nem vásárlásnak minősül.
  • Mert naprakészen tájékoztatjuk a hitelbírálat állásáról!
  • Ügyfeleinket - az általuk megadott telefonszámon - SMS-ben értesítjük a hitelbírálat állásáról, így mindig naprakész információval rendelkezhetnek a hiteligényléssel kapcsolatban.
  • Mert 3 hónap díjkedvezményt adunk a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagot igénylő Ügyfeleinknek.
  • 2007. május 10-től visszavonásig a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagját igénylő Ügyfelek az első 3 hónap díját ajándékba kapják.
  • Mert Egyetlen hitele mellé most egyszerűsített bírálattal Sokoldalú OKOSkártyát is igényelhet.

K&H üzleti feltételű lakáshitel - lakás-előtakarékossággal

A két termék összekapcsolásával – hitel és lakástakarékpénztári megtakarítás – a megfelelő feltételek megléte esetén Ön jelentősen kedvező feltételekkel juthat hitelhez.

előnyök:
• az Ön megtakarításait az állam 30% vissza nem térítendő állami támogatással egészíti ki, ami évente, személyenként akár a 72 000 Ft-ot is elérheti. (EBKM álllami támogatással: 6,03-10,56%)
• az igénybe vehető állami támogatás családon belül megtöbbszörözhető, hiszen nem csak saját részre, hanem házastárs, gyermek, unoka, szülő, testvér részére is lehet betétszámlát nyitni.
• az Ön választása szerint 15 %-kal is kevesebbet fizethet legalább 4 évig a normál hitelkonstrukciókhoz képest.
• a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. számára befizetett havi megtakarításokra nem vonatkozik a kamatadó, így Ön bármely futamidőt választja, mentesül a 20%-os kamatadó megfizetése alól.

Lakás-előtakarékossági szerződés:
Meghatározott módozat szerint megkötött olyan betét- és hitelszerződés, amelyben a lakás-előtakarékoskodó arra kötelezi magát, hogy - a szerződés módozata szerint - a megtakarítási idő alatt előre meghatározott rendszerességgel, egyenlő részletekben történő befizetésekkel meghatározott összeget legalább négy megtakarítási év időtartamra a Lakás-takarékpénztárnál betétként leköt, illetve elhelyez, a Lakás-takarékpénztár pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben meghatározott feltételek teljesülése és a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett hitelképessége esetén a módozatban rögzített módszer szerint kiszámított összegű, lakáscélú kölcsönt nyújt a lakás-előtakarékoskodó, illetve a cselekvőképes kedvezményezett kérésére.

a hitel összege legfeljebb a fedezet

    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 85%-ával kiszámított összeg közül az alacsonyabb lehet – jövedelemalapú finanszírozás esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 60%-ával kiszámított összeg közül az alacsonyabb lehet – minimálbéres finanszírozás esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 50%-ával kiszámított összeg közül az alacsonyabb lehet - nem K&H banki hitel kiváltása esetén
    • forgalmi értékének 75%-ával és hitelbiztosítéki értékének 100%-ával kiszámított összeg közül az alacsonyabb lehet jövedelemvizsgálattal történő finanszírozás esetén, amennyiben a megvásárolni/ felépíteni kívánt új ingatlan egyben fedezetül is szolgál és az ingatlan Budapesten, megyeszékhelyen, illetve megyei jogú városban fekszik


Lakás-előtakarékossági szerződés:
legfeljebb 5 db lakástakarékpénztári megtakarítási szerződés köthető, amelynek futamideje 49, 56 és 95 hónap lehet.

---------

A hitel igényléshez szükséges dokumentumok

  • Személyazonosító dokumentum magyar állampolgárok esetén:
    • Érvényes személyi igazolvány vagy plasztik jogosítvány vagy útlevél
    • és állandó lakcímre szóló lakcímkártya, amennyiben az ügyél új típusú (plasztik) személyi igazolvánnyal, jogosítvánnyal vagy útlevéllel rendelkezik
    • Még egy, a személyi azonosságot igazoló okmány (TB- vagy adókártya)

  • Személyazonosító dokumentum külföldi állampolgárok esetén:
    • Érvényes személyi igazolvány; és - ha ennek kiállítási dátuma óta eltelt idő kevesebb,
      mint 5 év - :
      • állandó tartózkodási kártya; vagy
      • útlevél külföldi állampolgár részére, benne EK letelepedési engedélyt vagy bevándorolt vagy letelepedett státuszt igazoló címkével, vagy "állandó magyarországi tartózkodásra jogosult" pecsétlenyomattal; vagy
      • letelepedési engedély (plasztik, 2002-2004 között kiadott)
    • Lakcímet igazoló hatósági igazolvány
    • Még egy, a személyi azonosságot igazoló okmány (TB- vagy adókártya)

  • Bankszámla-kivonat:
    • Előző két havi eredeti, vagy Bank által hitelesített másolat. Amennyiben az ügyfél Budapest Bankos bankszámla-múlttal rendelkezik, úgy azt a tanácsadó, a hiteligényléshez az Ügyfél részére díjmentesen kinyomtatja a rendszerből

  • Jövedelemigazolás:
    • ha Ön alkalmazott: munkáltatói igazolás (Budapest Bank formanyomtatványon), mely kiváltható az elmúlt 3 hónap folyószámla-kivonatával, melyeken minimum 3 beazonosítható munkabér jóváírás látszódik
    • ha Ön vállalkozó: APEH által kiállított jövedelemigazolás
    • ha Ön nyugdíjas:
      • és jövedelmét átutalással kapja: NYUFIG határozat;
      • és jövedelme nem folyószámlára érkezik, akkor szükséges még az utolsó 2 havi nyugdíjszelvény és a hitelösszeg csak Hitel Expressz konstrukciónkban igényelhető

  • Telefonszámla-levél:
    • Saját névre vagy a személyi igazolványban / lakcímkártyán bejegyzett címre szóló előfizetéses vagy otthoni vonalas telefon, melyről a legutolsó havi telefonszámla-levél illetve a befizetést igazoló szelvény (vagy bankszámla-kivonat) akkor szükséges, ha a telefonszám nyilvános adatbázisban nem lekérdezhető
    • Vagy saját névre szóló céges mobil esetén utolsó havi telefonszámla levél összes oldala és a hozzá tartozó befizetést igazoló dokumentum. Cég nevére szóló céges mobil esetén szabadformátumú írásos nyilatkozat a cég részéről a kizárólagos telefonhasználatról
    • Vagy 500 000 Ft alatti igénylés esetén elfogadható legalább egy éve meglévő, feltöltő-kártyás mobiltelefon, amely az ügyfél nevére szól, s mindezt a szolgáltatóval kötött szerződéssel alá tudja támasztani

Amit a deviza alapú személyi kölcsönről tudni érdemes...

  • A kölcsön folyósítása és törlesztése forintban történik.

  • A kölcsön forintban meghatározott összege a folyósítás napján érvényes, az OTP
  • Bank által alkalmazott deviza vételi árfolyamon kerül kiszámításra a választott devizanemben.
  • Az így meghatározott kölcsön összeg nyilvántartása ­­a futamidő végéig devizában történik.

  • A kölcsön aktuális havi törlesztőrészlete devizában kerül meghatározásra. Ennek
  • forint ellenértékét a törlesztés napját megelőző napon érvényes OTP deviza
  • eladási árfolyamon átszámítva kell megfizetnie.

  • Deviza alapú kölcsönök esetén lehetőség van a kölcsön devizanemében
  • történő elő-és végtörlesztésre.

Amit a referencia kamat alapú árazásról tudni érdemes...

Referencia kamat alapú árazás esetén az ügyleti kamat meghatározása az alábbiak szerint történik:

Ügyleti kamat = referencia kamat + kamatfelár

Referencia kamat: első alkalommal a kölcsön folyósítását megelőző hónap 20. napján

érvényes (amennyiben ez a nap hétvégére, vagy munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző

munkanapon érvényes), egyhónapos EURIBOR. Ezt követően a referencia kamatláb

változásával egyidejűleg az ügyleti kamat mértéke havonta, minden hónap 1. napján az

azt megelőző hónap 20. napján érvényes (amennyiben ez a nap hétvégére, vagy munka-

szüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon érvényes), egyhónapos referencia

kamatláb alapján automatikusan változik.

Jellemzők
  • A hitel célja: szabadon felhasználható
  • Futamidő: minimum 13 hónap, maximum 84 hónap
  • A hitel összege: 300.000 Ft - 5.000.000 Ft
  • Kamatozás módja:

    A 2009. december 13-ig kötött deviza alapú személyi kölcsön termék
  • szerződések esetén: változtatható.

    A 2009. december 14-től kötött deviza alapú személyi kölcsön termék szerződések
  • esetében az ügyleti kamat meghatározása referencia kamat alapján történik.
  • (A referencia kamathoz kötött árazásról részletes tájékoztatást alább olvashat)
  • Annuitásos kölcsön, a visszafizetés havi egyenlő részletekben történik, a havi
  • törlesztőrészletek mértéke azonban az esetleges árfolyamváltozás miatt módosulhat.

Ki veheti igénybe a kölcsönt?

Deviza alapú személyi kölcsönt igényelhet Ön, ha

  • Betöltötte a 21. életévét.
  • Devizabelföldi, természetes személy.
  • Jelenlegi munkahelyén legalább 3 hónapos, folyamatos munkaviszonya van.
  • Legalább 12 hónapos, legfeljebb 2 munkahelyen eltöltött, folyamatos munkaviszonyból
  • származó, a mindenkori nettó minimálbér összegét elérő, igazolt, rendszeres
  • jövedelemmel rendelkezik és megfelel a bank hitelbírálati feltételeinek, valamint
  • birtokában van az előírt dokumentumoknak.
  • Nem szerepel a KHR rendszerben.
  • A bank bizonyos esetekben adóstárs bevonását kérheti, illetve az adóstárs bevonását
  • kötelezően előírhatja a hitelbírálat eredményétől függően. Hitel és kölcsönök kiváltására is !
  • Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért hitel/kölcsön futamideje alatt
  • Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 70. életévét, úgy a bank további
  • biztosíték bevonásának lehetőségéről dönthet. További biztosíték lehet egy olyan
  • adóstárs kötelezettségbe vonása, aki a 70. életévét a futamidő végéig nem tölti be.

Amit a deviza alapú személyi kölcsönről tudni érdemes...

  • A kölcsön folyósítása és törlesztése forintban történik.
  • A kölcsön forintban meghatározott összege a folyósítás napján érvényes, az OTP
  • Bank által alkalmazott deviza vételi árfolyamon kerül kiszámításra és nyilvántartása
  • ­ devizában történik.
  • A kölcsön aktuális havi törlesztőrészlete devizában kerül meghatározásra. Ennek forint
  • értékét a törlesztés napját megelőző napon érvényes OTP deviza eladási árfolyamon
  • átszámítva kell megfizetnie ­ forintban.
  • Deviza alapú kölcsönök esetén lehetőség van a kölcsön devizanemében történő
  • elő-és végtörlesztésre.

Amit a referencia kamat alapú árazásról tudni érdemes...

Referencia kamat alapú árazás esetén az ügyleti kamat meghatározása az alábbiak szerint történik:

Ügyleti kamat = referencia kamat + kamatfelár

Referencia kamat: első alkalommal a kölcsön folyósítását megelőző hónap 20. napján

érvényes (amennyiben ez a nap hétvégére, vagy munkaszüneti napra esik, az ezt megelőző

munkanapon érvényes), egyhónapos EURIBOR. Ezt követően a referencia kamatláb

változásával egyidejűleg az ügyleti kamat mértéke havonta, minden hónap 1. napján az

azt megelőző hónap 20. napján érvényes (amennyiben ez a nap hétvégére, vagy munka-

szüneti napra esik, az ezt megelőző munkanapon érvényes), egyhónapos referencia

kamatláb alapján automatikusan változik.

A hitel igénylésének általános feltételei

  • A hitelt igényelhetik forgalomképes, per-, teher- és igénymentes, mobilizálható ingatlannal rendelkező, 18. életévüket betöltött természetes - devizabelföldi, vagy rezidens devizakülföldi - személyek.
  • Az igénylők KHR-ben nem szerepelhetnek (kivétel: a KHR-ben legalább 1 éve pozitív tartalmú lezárt mulasztással rendelkező ügyfelek).
  • A hiteligénylés időpontját megelőző 3 hónap időtartam alatti rendszeres jövedelem meglétének igazolása, melynek el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét.
  • Az adós, adóstárs vagy vele/velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozó nevére szóló vezetékes, előfizetéses vagy kártyás mobil telefonszám megléte.
  • A hitel törlesztése az OTP Banknál vezetett folyó-/bankszámláról történhet.
  • Az igénylő rendszeres jövedelmét a folyósítást követően folyamatosan az OTP Banknál vezetett lakossági folyószámlájára utaltatja, továbbá két csoportos beszedési megbízással rendelkezik bankunknál. Az új csoportos beszedési megbízásokat elegendő a folyósításkor megadni.
  • Amennyiben a kért hitel/kölcsön futamideje alatt az adós betölti a 70. életévét, lehetőség van további biztosíték bevonására. További biztosíték lehet a hitel/kölcsön futamidejére és összegére szóló hitelfedezeti életbiztosítás megkötése, vagy egy olyan adóstárs bevonása, aki a futamidő végéig a 70. életévét nem tölti be.
  • Az ingatlan fedezetet az igénylő mellett más személy is felajánlhatja.
  • Fedezetként elfogadható ingatlanok köre:
    – belterületi építési telek,
    – családi házas ingatlan,
    – hétvégi ház, üdülő, üdülő telek,
    – társasházban, vagy szövetkezeti házban lévő lakás,
    – társas üdülőnél külön tulajdonban álló üdülő.

A hitel biztosítéka

  • A hitel biztosítékául a fedezetül felajánlott ingatlanra alapított, OTP Jelzálogbank javára bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése szolgál. A hitel összege nem haladhatja meg a fedezetül felajánlott ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározott százalékát. Per-, teher- és igénymentes, tulajdoni viszonyait illetően rendezett, olyan ingatlan fogadható el fedezetként, ahol a jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom ingatlannyilvántartási bejegyzésének jogi akadálya nincs.
  • Hitelbiztosítéki értékmegállapítás: a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének megállapítását az OTP Jelzálogbank végzi. Az értékelési szakvélemény belső használatra készül, az ügyfél részére kérésre egy kivonat kerül kiadásra.
  • A hitel-jelzálogfedezet aránya: területileg differenciált, a nyújtható hitel összege a hitelbiztosítéki érték 85%-át is elérheti (a nyújtható hitel összegének megállapításakor a hitelező figyelembe veszi „A körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról” szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásait is). Ha az igényelt hitel összege a meghatározott százalékot meghaladja, a hitel felvételéhez további ingatlan is elfogadható fedezetként.

-------------------

Visa Classic - általános információk

A Visa Classic egy klasszikus betéti kártya, mellyel idő- és költségmegtakarítással juthat készpénzhez, vagy fizethet az elfogadóhelyeken.

 

Kiknek ajánljuk?

A Visa Classic kártyát ajánljuk Önnek, ha

  • elsősorban vásárlásokra kívánja használni kártyáját
  • sokat utazik
  • postai vagy telefonos megrendelést kíván igénybe venni
  • interneten szeretne fizetni vele

 

Hol használható?

  • 855.000 ATM világszerte (109 országban)
  • 19 millió kereskedői elfogadóhely világszerte (222 országban) (4,7 millió Európában)

A VISA Classic kártya előnyei

  • valamennyi, hazai és külföldi vásárlási tranzakció ingyenes, nem terheli tranzakciós díj
  • a tranzakció elszámolásáig a kártyához kapcsolódó számlán az Ön pénze kamatozik
  • az Ön biztonsága érdekében a kereskedelmi elfogadóhelyeken a kereskedőknek joga van elkérni a kártyabirtokos személyét azonosító/igazoló iratot
  • a kártya letiltható, a letiltás a bejelentést követően azonnal életbe lép

Biztosítás

A Visa Classic kártyához igény szerint kérhető baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítás, melyhez asszisztencia szolgáltatás is kapcsolódik.

 

Lakáshitel ? Akkor Raiffeisen Bank !

Miért éri meg ?

Mert a közjegyzői okirat díját visszatérítjük!
A 2010. július 5. és 2010. október 1. között befogadott igénylések alapján, legkésőbb 2010.

december 1-ig folyósított Raiffeisen Lakáshitelek esetében a Bank a folyósítást követően

utólagosan visszatéríti a közjegyzői munkadíj és költségtérítés összegét, de legfeljebb 40.000 Ft-ot.

A visszatérítés feltétele, hogy az ügyfél a kölcsön kifizetését megelőzően a Bank részére bemutassa a közjegyzői munkadíjról és költségtérítésről az ügyfél nevére szólóan kiállított számlát. A visszatérítésre legkésőbb a folyósítást követő hónap utolsó banki munkanapján kerül sor.Mert az értékbecslési

díjat is visszatérítjük! 2010. július 5.-től visszavonásig, az akció időtartama alatt folyósított

Raiffeisen lakáshitelek esetében a Bank igénylésenként kizárólag egy értékbecslés ügyfél által

előzetesen megfizetett - díját (31.250 Ft-ot) utólagosan jóváír az Ügyfél forint bankszámláján,

amennyiben az Ügyfél a kölcsön folyósítását követő hónaptól kezdődően legalább 4 egymást

követő hónap mindegyikében minimum 30.000 forint értékben vásárol bármelyik Raiffeisen hitel-

és/vagy bankkártyájával. Vásárlásnak minősül az Ügyfél bármely hitel-/bankkártyájával vagy az Ügyfél számláihoz rendelt társkártyával végzett és a Bank által könyvelt tranzakció. Az utólagos jóváírásra legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5. hónapban kerül sor, a feltételek maradéktalan

teljesítése esetén. A készpénzátutalási megbízás (csekk), illetve a postahivatalokban igényelhető

egyéb szolgáltatások hitel-/bankkártyával történő kifizetése készpénzfelvételnek, azaz nem

vásárlásnak minősül.

  • Mert naprakészen tájékoztatjuk a hitelbírálat állásáról!
  • Ügyfeleinket - az általuk megadott telefonszámon - SMS-ben értesítjük a hitelbírálat állásáról, így mindig naprakész információval rendelkezhetnek a hiteligényléssel kapcsolatban.
  • Mert 3 hónap díjkedvezményt adunk a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagot igénylő Ügyfeleinknek.
  • 2007. május 10-től visszavonásig a Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem Alap csomagját igénylő ügyfelek az első 3 hónap díját ajándékba kapják.
  • Sőt, lakáshitele mellé most egyszerűsített bírálattal Sokoldalú OKOSkártyát is igényelhet.

--------------------------

Nem kell okvetlenül értékesítenie befektetését, mert ezek fedezete mellett hitelhez juthat lombard hitel formájában. Önnek elegendő egy egyszerűsített hitelkérelmet benyújtania a hitel céljának meghatározása nélkül és üzleti tervet sem kell csatolnia.

Miért előnyös?

  • Egyszerűen, gyorsan igényelhető,
  • a hiteligényléshez nincs szükség üzleti tervre, APEH igazolásra,
  • szabadon felhasználható,
  • forintban és devizában is felvehető,
  • egyszerűsített hitelkérelmi nyomtatványt kell kitölteni,
  • a hitelbírálat során a fő szempont a fedezet.

Kondíciók

  • Hitelcél: szabadon felhasználható,
  • Futamidő: az ügyfél igénye és az óvadékba kerülő értékpapír, bankbetét, stb. lejáratához igazodik, maximum 5 év lehet.
  • A hitel összege min. 1 millió Ft, vagy ennek megfelelő összegű deviza.
  • Devizanem: forint, euró. Egyéb devizanemekben (svájci frank, dollár) abban az esetben igényelhető, amennyiben az óvadék és a hitel devizaneme megegyezik.
  • Tőketörlesztés: az ügyfél igénye szerint folyamatosan, vagy a futamidő végén történik.
  • Kamatfizetés: 0-3 hónapos futamidő esetén a futamidő végén, 3 hónapnál hosszabb futamidő esetén havonta vagy negyedévente esedékes.
  • Fedezet: óvadéki biztosíték. Forint és/vagy devizaszámla követelés, betéti okmány, állampapír, egyéb bank által kibocsátott értékpapír, befektetési jegy.

-----------------------------

 

A Hitelátvállalás Lényege:

A hitel­átvállalást azon ügyfeleink részére tudjuk ajánlani akik finanszírozás
igénybevételének segítségével vásárolták meg gépjárművüket, vagy ingatlanukat lakás, ház, telek, nyaraló és tovább szeretnék értékesíteni.

A hitel­átvállalás ügyintézése elméletileg azt takarja, hogy egy bizonyos meglévő kölcsönügyletet az addig teljesített feltételekkel ( tőketartozás + kamat + futamidő), vagy anélkül ( hosszabb futamidő vállalása ) egy másik személy átvállalja. Tehát az átvállaló személynek is és a használtautó­nak is hitel­képességi vizsgálaton kell átesni.

Amennyiben sikeresen átesett a hitel­képességi vizsgálaton mind az ügyfél, mind a gépjármű csak ezek megléte után történhet a kölcsönügylet átíratása az egyik személy nevéről a másikra.

Viszont a fenti ügylet bonyolítása rendkívül időigényes. Esetenként 2 – 3 hetet, 1 hónapot is igénybe vehet.

Azért, hogy a hitel­ügyintézés a lehető legrövidebb időt vegyen igénybe, ezért az új ügyfél részére egy teljesen új kölcsönügyletet kell, hogy készítsünk és ezzel párhuzamosan a másik hitel­ügyletet le kell zárni.

Míg a hitel­t átvállaló ügyfél sikeres hitel­képességi vizsgálaton esik keresztül, addig cégünk lezárja, kiegyenlíti a megvásárolni kívánt használt autó­n lévő fennmaradó hitel­összeget, úgyhogy ügyfeleinknek (sem az eladónak, sem a vevőnek) ehhez a tranzakciónak a lebonyolításához nem kell elutazniuk az adott finanszírozó társaság központjába és nem kell
rendelkezniük az adott összeggel sem.
(Hiszen a megvásárolni kívánt használtautó­n a fennmaradó tartozás mértékéig elidegenítési tilalom van. Ahhoz, hogy a gépjármű továbbértékesíthető legyen szükség van a gépjármű
elidegenítési tilalmának feloldására, melyet a fennmaradó tartozás kiegyenlítése esetén feloldanak és rendelkezésre bocsájtják a gépjármű törzskönyvét, ingatlan tulajdoni lapját.)

Gazdasági stabilitásunk alapján képesek vagyunk biztosítani a megfelelő áthidaló pénzügyi konstrukciókat az elidegenítési tilalom feloldása és a végső finanszírozási konstrukció realizálása közti időszakra.

Melyek a könnyített gyorshitelek elonyei az Ön vállalkozása számára: nincs szükség tárgyi biztosítékra: az Ön vállalkozásának elegendo az elmúlt 6 havi számlaforgalmát igazolnia, nem kell bonyolult üzleti tervet készítenie. Nincs lejárt köztartozása, és akár akkor is, ha újonnan alakult vállalkozása. Olyan ügyfeleinknek,hitel átvállalás részletek akik a felvett hitelt 10 évnél hosszabb idoszak alatt kívánják visszafizetni. Jelen vannak hitel átvállalás részletek
a kedvezményes kamattámogatott hitelek mellett a devizában felveheto piaci feltételu lakáshitelek is. Bank Ltd. Által meghatározott hitelbiztosítéki értékének 60 %-a, amely hozzávetőlegesen az ingatlan forgalmi hitel átvállalás részletek értékének 50%-a. Bővítési, illetve korszerusítési hitelcél esetén az állami támogatásra való jogosultság megszerzésének a feltétele az igényléshez benyújtott költségvetésben szereplő összes vásárolt anyag, illetőleg adósságrendezo hitel részletek igénybe vett szolgáltatás jogszeru eredetét igazoló saját hitel átvállalás részletek
névre kiállított számlák, illetve számlát helyettesítő okmányok igénylés helyén történő benyújtása, az esetleges saját erő igazolásához pedig a nem vásárolt anyagok és szolgáltatások eredetéről és mennyiségéről tett írásos nyilatkozat aláírása (a nyilatkozati minta bankfiókjainkban elérhető). A THM számításánál a hatályos jogszabály alapján a kölcsön összege 5 M Ft, a futamidő 20 év. A főadósnak a hitelcéllal érintett ingatlanban legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie és a hitelcéllal érintett ingatlan bevonása minden esetben kötelező. A svájci frank/euró - forint árfolyam változásának megfelelően a hitel Ft-ban meghatározott hitel átvállalás részletek törlesztő részlete havonta változhat. hitel átvállalás részletek Az ingatlanfedezet mellett nyújtott hitelek 1 A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történik és a feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A szükséges formanyomtatványok bankfiókjainkban elérhetőek. Ennek ellenére a Bizottság úgy véli, hogy a mechanizmus eleget tesz az igénybevételre jogosult tagállamok lehetséges szükségleteinek, és - ennek megfeleloen - ebben a szakaszban nem javasol a mechanizmusra vonatkozó változtatásokat.

-----

Szabad felhasználású Plusz hitel

Szabad felhasználású jelzáloghitel forintban igényelhető, lakástakarék vagy biztosítók által kínált tőkeképző pénzügyi termékekkel (életbiztosítással) kombinálható.

Futamidő

A hitel futamideje minimum 1 év, maximum 40 év.


A hitel mértéke

A Hazai, illetve Plusz szabad felhasználású hitel minimális összege 500.000,-Ft; maximális összege 50.000.000,- Ft, de a hitel összege nem lehet több, mint a fedezetül elfogadott ingatlan(ok) forgalmi értékének 75%-a.


A hitel ingatlanfedezete

A hitel ingatlanfedezeteként az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe olyan Magyarország területén fekvő, önállóan forgalomképes és tehermentes ingatlant fogad el, amelymagánszemély tulajdonát képezi és az értékbecslő által megállapított forgalmi értéke nem kevesebb, mint 4 millió Ft. A hitelingatlanfedezete legfeljebb három, belterületi ingatlan lehet.

Lehetséges ingatlanfedezetek:

  • Lakóingatlanok (családi ház, társasházi lakás, sorházi lakás);
  • Üdülők;
  • Garázs;
  • Építési telek (beépítetlen)m;
  • Irodák;
  • Kereskedelmi üzlethelyiségek.


Díjak, költségek, kamatok, kamatperiódus, THM

Hitelkiváltási hitel

Más hitelintézetnél korábban felvett kölcsön (forintban vagy devizában) kiváltására nyújtott hitel. Megfelelő fedezettség esetén a hitelkiváltás összegén túlmenően a hitel második részlete egyéb, szabadfelhasználási célra is igénybe vehető.
A hitel forintban igényelhető, lakástakarék vagy biztosítók által kínált tőkeképző pénzügyi termékekkel (életbiztosítással) kombinálható.

Futamidő

A hitel futamideje minimum 1 év, maximum 40 év.


Kölcsön mértéke

A Hazai, illetve Plusz hitelkiváltási hitel minimális összege 500.000,-Ft; maximális összege 50.000.000,- Ft, de a hitel összege nem lehet több, mint a fedezetül elfogadott ingatlan(ok) forgalmi értékének 75%-a.



A hitel ingatlanfedezete

A hitel ingatlanfedezeteként az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe olyan Magyarország területén fekvő, önállóan forgalomképes és tehermentes ingatlant fogad el, amelymagánszemély tulajdonát képezi és az értékbecslő által megállapított forgalmi értéke nem kevesebb, mint 4 millió Ft. A kölcsön ingatlanfedezete legfeljebb három, belterületi ingatlan lehet.
Lehetséges ingatlanfedezetek:

  • Lakóingatlanok (családi ház, társasházi lakás, sorházi lakás);
  • Üdülők;
  • Garázs;
  • Építési telek (beépítetlen)
  • Irodák;
  • Kereskedelmi üzlethelyiségek.